Fresh from the Press

Hírek‎

FILMKLUB – Csak egy nap

A Csak egy nap vizsgafilm alkotója és szereplői ismerősek mindannyiunk számára, hiszen az írója és rendezője Nagy Kata, a szereplők között láthatunk pásztói gyerekeket, és Fekete Klaudiát is, aki a Rajeczky Benjámin Alapfokú Művészeti Iskola tanára.

Hírek‎

Krízisből erő – Hesnával

Az elmúlt években több mint húsz országból, köztük a világ számos háborús övezetéből tudósította a Magyar Televízió hírműsorait. Elsősorban a Közel-Keleten mozog otthonosan, hiszen édesapja szíriai. Édesanyja magyar, szülei a debreceni orvosi egyetemen ismerkedtek meg. A család később Salgótarjánba költözött, Hesna is itt nőtt fel.
A szolnoki kéttannyelvű gimnázium évei alatt egy évet az Egyesült Államokban tanult ösztöndíjasként, majd az ELTE jogi karán, Budapesten és Tunéziában, arab szakon. A jogászdiploma megszerzése után külpolitikai újságíróként kezdett dolgozni. Riportjaival kétszer is Kamera Hungária díjat, 2011-ben Príma Primissima díjat, 2014-ben Kovácsi László média díjat nyert. Huszonkilenc éves volt, amikor a Gázai övezetben forgatott tudósítása először bekerült a rangos Monte-carlói Televíziós Fesztivál döntős alkotásai közé. Riporteri munkája mellet vállalta, hogy a Milleneumi Fejlesztési Célok jószolgálati nagykövete legyen, jelenleg a Hősök Tere kezdeményezés nagykövete és lelkes támogatója. Rendszeresen hívják egyetemekre, konferenciákra előadni, főleg tudósítói munkájáról és a félelem témaköréről.
Szalontüdő
Hírek‎

FILMKLUB – Szalontüdő

Az előítélet gyerekkorban alakul ki az emberekben, a külső visszajelzések hatására. Ezek a belső ítélkezéseink azonban sokszor félrevezetnek bennünket. Ilyenkor mindannyiszor kiderül, hogy csak a saját belső gondolatvilágunkat vetítjük ki másokra.
Ezt a témakört járja körbe a Szalontüdő c. film, amelyet Szirmai Márton 2006-ban rendezett filmje. A Közgáz Vizuális Brigád gyártásában létrejött film számos fesztivál díját nyerte meg. Egy letűnt kor finom darabkája találkozik két sokat látott emberrel, akik szavak nélkül is megértik egymást.
„A szalontüdő lehet ruganyos, savanyú, állott, édes, ebben a filmben épp közös nevező. Kinek olcsó és laktató koszt, kinek a nosztalgiázás egyik kelléke. Egy letűnt kor finom darabkája találkozik két sokat látott emberrel. Szavak nélkül is megértik egymást.” – Szirmai Márton
Hírek‎

Filmklub – Elégedetlen

Az emberi boldogság ritkán a hatalmas vagyonok gyümölcse, sokkal inkább támad a napi apró örömökből” – kezdődik Benjamin Franklin szavaival Jánosi Ferenc rövidfilmje. Az elégedetlen egy mindössze négyperces összeállítás, melyben a fiatal főszereplő saját keserűségét tárja a nézők elé. Panaszkodik, mert neki csak biciklije van, és nem jár autóval, mint Kis Kele, szóvá teszi Kovács Izéke állandóan megújuló ruhatárát és frizuráját. A film során belelátunk mindhárom ember életének egy szeletébe és a végén megállapíthatjuk, hogy a legjobb élete mégiscsak a főszereplőnek van.

 

Hírek‎

Filmklub – Bableves

A Filmklub rendezvénysorozatunk következő rövidfilmje: BABLEVES című. Hogyan beszélnek el egymás mellett az emberek? A filmben a nagyszülők és a kamasz unoka megpróbálja bemutatni.

Hírek‎

Filmklub – Kisfilmek, kisjátékfilm

 

–A FILMKLUBON a 2021-ben készült Új Közjáték kisfilmsorozatból 3 rövidfilmet (Eltűnt idő-animáció 5’45 perc, Az utolsó mese animáció-6 perc és a Sziszüphosz kisfilm, 5 perc) és egy hosszabb kísérleti kisjátékfilmet láthatnak NINIVE címmel.(16’35”)
Ez utóbbi Babits Mihály: Jónás könyve című művéből készült. Az Új Közjáték kisfilmjeinek is irodalmi alapja van: Az Eltűnt idő Marcel Proust regényének egy rövid részletéből, Az utolsó mese, Ottlik Géza azonos című novellájából, míg a Sziszüphosz, Camus Sziszüphosz mítosza című írásának alapján készült.
Vendégeink lesznek az Új Közjáték sorozat producer-főszerkesztője és a fesztivál díjas NINIVE című film rendezője, Katona Zsuzsa, valamint a több fesztivál díjat nyert Eltűnt idő című animációs kisfilm rendezője, Szabó-Nyulász Melinda.

Hírek‎

Filmklub – Mindenki

A válogatott rövid filmsikereket és ritkaságokat nem csak ínyenceknek ajánljuk. Témaindító felvezetéssel kezdjük a mozizást. A filmeket közösen nézzük végig, és a film után pedig átbeszéljük a friss élményeket. Témavezető: dr. Sótér Eszter pszichiáte