
A rendezvény a Nőközpont Pásztón projekt keretében valósult meg, a rengeteg érdeklődő számos szórakozási lehetőség közül választhatott díjmentesen.
Többek között buborékfocival, csillámtetoválással, gokartokkal, ugrálóvárral, arcfestéssel, óriáslabdákkal (Big Ball), quadoztatással és bringóhintóval készültek a szervezők. Vidám családi játékok, tánc- és sportbemutatók, valamint ingyenes élményautózás várta a kikapcsolódni vágyókat, de a romhányi akrobata kerékpárcsoport előadását is élvezhették a résztvevők.
– Városnéző kisvonatot is indítottunk, amely iránt nagy volt az érdeklődés, hiszen több mint nyolcszázötvenen utaztak rajta – mondta lapunknak Huczekné Rétvári Mónika, az egyesület elnöke.
Hozzátette: sikeres és eredményes volt a rendezvény. A projekt munkatársai, az egyesület tagjai, diák segítők és önzetlen partnerek támogatták a családi programot.
Kiemelt fotó: Színvonalas programokkal várták a nagyérdeműt,