Saját élettapasztalataikon keresztül mutattak példát a munkájukban eredményes nők Pásztón a közelmúltban.

Női motivációs és sikernapot tartott a közelmúltban a Nők Civilben Egyesület a Nőközpont Pásztó keretében, ahol olyan hölgyek osztották meg nem mindennapi történeteiket az érdeklődőkkel, akik a városból származnak. Dézsy-Vészabó Noémi, festőművész, író és szerkesztő-műsorvezető már születése óta az olajfesték szagát és a vásznat szívta magába, hiszen édesapja is festőművész volt.

– Sok mindennel foglalkozom, ugyanis valamikor képben jelenik meg a gyönyörűséges áldott teher, valamikor pedig szavakban

– mesélte Vészabó Noémi, aki szerint az egész életünk tanulás, amely előreviszi az embert és a világot.

Élete feladatát nem tekinti könnyűnek, de mint mondja, senkinek sem az, mindenkinek tennie kell a dolgát ezen a földön. Munkája gyümölcse beérett, hiszen mostanra több mint ötven kiállításon van túl, megjelent könyvei sikeresek, Hollóházi porcelánjai pedig hungarikumok. Az eseményen bemutatkozott Malomhegyi Anett, modell és bártender is, aki mindössze 18 éves volt, amikor megkapta élete nagy lehetőségét.

– Nekem a karrier és az életem felépítése volt a legfontosabb. Szerencsére a családom mindenben támogatott, de az iskolát be kellett fejeznem. A gimnázium utolsó évét magántanulóként végeztem. Persze akadtak nehézségek, de ezeken sikerült túljutnom és olyan szakmabeli embereket találtam, akikkel 12 év után is együtt dolgozom

– mesélte a bártender.

Négy éve pedig rendszeresen versenyez, kétszeres magyar bajnok, valamint világbajnok-ezüstéremmel büszkélkedhet. Bibók Bea, pszichológust, szexuálpszichológust, párterapeutát, sokan egy pásztói cipőbolt vezetőjeként ismertek, aki három gyermek édesanyja. Sokáig nem a szakmájában dolgozott, de amikor 38 éves korában elvesztette férjét döntést kellett hoznia.

– Egyik napról a másikra felszámoltam a boltot és elkezdtem magamról gondolkodni. Kötetlenebb munkára volt szükségem, hiszen egyedül kellett gondoskodnom a gyerekekről. Ekkor kezdtem pszichológiát tanulni, majd embereken segíteni

– emlékszik vissza Bibók Bea, aki szerint minden munkát lehet jól végezni, ha az ember azt szívvel és lélekkel csinálja. Napjainkra sikeres pszichológus, aki számos párnak gyógyítja a lelkét a mindennapokban.

Egy nap a nőkért

Miután a sikeres nők megosztották saját tapasztalataikat és történetüket egy talkshow részesei lehettek az érdeklődők, ahol Pataki Ágnes, modell, manöken és Balázs Béla-díjas filmproducer mutatkozott be Andó Ákos moderálásában. Később pedig az Egy nap című premier előtti filmet vetítették le az érdeklődők számára a helyi művelődési központban. Huczekné Rétvári Mónika, a rendezvény szervezője és a Nők Civilben Egyesület elnöke elmondta, hogy már számos múltbéli programon túl vannak, de még sok-sok rendezvény, workshop és képzés áll előttük.

Kiemelt fotónkon: Dézsy-Vészabó Noémi, Bibók Bea és Malomhegyi Anett mesélt a teltházas közönség előtt sikerről, családról, szerelemről és magánéletről – Fotó: Ladóczki Balázs, NMH