Tag: Motiváció nőknek

Hírek‎, Sajtószoba

Tapasztalataikkal segítenek a sikeres Nógrád megyei cégek

Sikeres vállalkozók mutatkoztak be a közelmúltban a pásztói, Nők a vidékfejlesztésben elnevezésű rendezvényen, amelynek sztárvendége Stahl Judit volt.

Újabb programmal kedveskedett a környékbeliek számára a Nők Civilben Egyesület. A Nőközpont Pásztón projekt keretében megvalósult rendezvénynek a helyi művelődési ház adott otthont, ahol az érdeklődők bepillantást nyerhettek különböző megyei vállalkozásokba.

– A szakmai tervünk részeként szerveztük meg a programot, amelynek célja az volt, hogy olyan vállalkozókat, nőket és családokat hívjunk el az eseményre, akik a jó gyakorlatok bemutatásával segítik azokat, akik saját maguk szeretnének vállalkozást teremteni. Az innovatív ötletekkel, a nehézségeket és sikereket feltárva példát mutathatnak azok számára, akik még keresik a lehetőségeket – mondta Huczekné Rétvári Mónika, a Nők Civilben Egyesület elnöke és a Pásztói Család és KarrierPONT szakmai vezetője.

Hozzátette: olyan sikeres nők és családok érkeztek a rendezvényre, akik a vidékfejlesztés több területén sikereket értek el, így például a gasztronómiában, a kézművességben és az idegenforgalomban. A szakemberek egy-egy prezentáció keretében mutatkoztak be, de termékeiket is magukkal hozták.

Motiválják a hölgyeket

A Nők Civilben Egyesület november 3-án, szombaton újabb programra invitálja a vendégeket. Ezúttal Női motivációs és sikernapot tartanak 14 órai kezdettel, amelynek a helyi könyvtár, majd a művelődési központ ad otthont. A rendezvényen a városhoz kötődő ismert és sikeres nők beszélgetnek a múltról és a jelenről. Később Pataki Ágnes modell és Balázs Béla-díjas filmproducer mutatkozik be, majd az érdeklődők az Egy nap című film premier előtti bemutatóján vehetnek részt. Végül egy talkshow-n ismét Pataki Ágnessel találkozhatnak a pásztóiak.

A vendégek megtudhatták, hogy ezek a sikeres vállalkozók honnan indultak el és hogyan valósították meg álmaikat – közölte a vezető. A bemutatkozásokat követően Stahl Judit, médiaszemélyiség osztotta meg tapasztalatait a ­közönséggel.

– Azért éppen Stahl Juditra esett a választásunk, mert személyiségével és hírnevével teljes mértékben kapcsolódik a rendezvény témájához. Az ő története nagyon jó példa arra, hogy milyen sok mindenre képesek vagyunk, hogy az önmegvalósítás nem életkorfüggő – osztotta meg portálunkkal Huczekné Rétvári Mónika, aki azt is elárulta, hogy a projekt további céljai között szerepel, hogy a nők munkaerőpiaci helyzetén javítsanak.

Ehhez a család és a munka összeegyeztethetőségét szükséges előmozdítani. Ahhoz pedig, hogy a munkavállalói szerep mellett a szülői és házastársi kapcsolatban is jól tudjon működni valaki, a munkaadói oldaltámogató hozzáállása is szükséges.

A jövőbeli tervekkel kapcsolatban Huczekné Rétvári Mónika elmondta, hogy a további rendezvényeik és workshopjaik mellett hamarosan képzéseket is tartanak majd.

Kiemelt fotónkon: Mátrakeresztesen az ország legismertebb fakanalasai élnek. Nők is akadnak közöttük – Fotó: L. B., NMH

Eredeti cikk

Nők Civilben Pásztó
Hírek‎

Pásztói Nőközpont – lehetséges a karrier és a magánélet összehangolása

Közel kétszáz­millió forintos támogatásból létesül a városban Nőközpont, amelynek célja a nők társadalmi és gazdasági szerepének erősítése.

– Szeretnénk javítani a nők munkaerőpiaci helyzetét, népszerűsíteni a különféle foglalkoztatási formákat, megkönnyíteni a munkába állást és a munkában maradást. Olyan szolgáltatásokat nyújtunk, amelyek a karrier és a magánélet összehangolását támogatják, különös tekintettel a munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetűek­re – mondta Huczekné Rétvári Mónika, a Nők Civilben Egyesület elnöke.

Hozzátette: a szervezet a Palotási Közös Önkormányzati Hivatallal karöltve valósítja meg a Nők a családban és a munkahelyen elnevezésű projektet, amely mintegy harminc hónapon át támogatja a térségben élő nőket. Ehhez kialakítanak egy Női Információs és Szolgáltató Köz­pontot Pásztón, a Kölcsey út 16. szám alatt, ahol alkalmazott munkatársak, szakmai megvalósítók és szakemberek fognak dolgozni.

Százakat ér el
A támogatás által ötszáz ember részesül képzésben, fejlesztésben és felkészítésben, ezer fő pedig igénybe vehet különféle segítő szolgáltatásokat. Tehát összesen ezer­ötszáz személy közvetlen elérésére nyílik lehetőség.
Több járásban is segítik a nőket: a pásztói szervezet mellett Nőközpont létesül Salgótarjánban is. A tevékenységek egy részét a leghátrányosabb helyzetű települések lakói is elérhetik. A nyitórendezvény március 3-án lesz.

– A támogatásnak köszönhetően jó gyakorlatokat mutatunk be, de lesznek ismeretterjesztő és szemlélet­formáló rendezvények, kerek­asz­tal-­beszélgetések és work­sho­pok is – mondta az elnök. – Nemcsak a nőket, hanem családtagjaikat is várjuk programjainkkal. Szervezünk párkapcsolati és gyermek­nevelési tanácsadásokat, apa-anya akadémiát, továbbá felkészítjük a 8–10 éves gyerekeket a nemi szerepekre, valamint háztartásvezetési út­mu­tatást adunk a szépkorúak tapasztalatait felhasználva.

A résztvevőknek lehetősége lesz a környezet- és egészségtudatos életmód elsajátítására is.

Fotó: Pixabay

Eredeti cikk Nool.hu