
Huczekné Rétvári Mónika, a Nők Civilben Egyesület elnöke a kezdeményezéssel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a Nőközpont Pásztón elnevezésű projekt keretében kialakított helyiség előtti széles, fedett járda kiváló lehetőséget kínált az ötlet megvalósításhoz.
Mint mondta, az arra járók először kíváncsian nézegetik a színes felfestett formákat és számokat, aztán a bátrabbak ki is próbálják.
Először tétován, később egyre magabiztosabban ugrándoznak
Fotó: NMH
– Hangos nevetéstől, beszélgetéstől és emlékek felelevenítésétől hangos a környék. Esténként egyre több fiatal találkozik itt, hogy a közös együttlétet egy jó játékkal színesítsék. Anyukák nézik boldogan, ahogy gyermekük először tétován, később azonban egyre magabiztosabban ugrándozik a színes négyzeteken, számokon és leveleken – fogalmazott Huczekné Rétvári Mónika.
Hozzátette: a kreatív civil közösség nem először örvendeztette meg Pásztó lakosságát egyedi ötleteivel. Tavaly pompázatos tavaszkaput, majd karácsonykaput varázsoltak a boltívek alá.
A Pásztói Család és KarrierPont egyébként a közelmúltban újraindította a személyes ügyfélszolgálatát a szokásos nyitvatartási időben. Emellett továbbra is igénybe vehetők a szolgáltatások online módon is.