Tag: Nőközpont Pásztó

Rendezvények workshopok

„WOMEN IN WORK” – Work-shop munkáltatók számára, vendég: Endrei Judit

Hírek‎

Tapasztalataikkal segítenek a sikeres Nógrád megyei cégek

Sikeres vállalkozók mutatkoztak be a közelmúltban a pásztói, Nők a vidékfejlesztésben elnevezésű rendezvényen, amelynek sztárvendége Stahl Judit volt.

Újabb programmal kedveskedett a környékbeliek számára a Nők Civilben Egyesület. A Nőközpont Pásztón projekt keretében megvalósult rendezvénynek a helyi művelődési ház adott otthont, ahol az érdeklődők bepillantást nyerhettek különböző megyei vállalkozásokba.

– A szakmai tervünk részeként szerveztük meg a programot, amelynek célja az volt, hogy olyan vállalkozókat, nőket és családokat hívjunk el az eseményre, akik a jó gyakorlatok bemutatásával segítik azokat, akik saját maguk szeretnének vállalkozást teremteni. Az innovatív ötletekkel, a nehézségeket és sikereket feltárva példát mutathatnak azok számára, akik még keresik a lehetőségeket – mondta Huczekné Rétvári Mónika, a Nők Civilben Egyesület elnöke és a Pásztói Család és KarrierPONT szakmai vezetője.

Hozzátette: olyan sikeres nők és családok érkeztek a rendezvényre, akik a vidékfejlesztés több területén sikereket értek el, így például a gasztronómiában, a kézművességben és az idegenforgalomban. A szakemberek egy-egy prezentáció keretében mutatkoztak be, de termékeiket is magukkal hozták.

Motiválják a hölgyeket

A Nők Civilben Egyesület november 3-án, szombaton újabb programra invitálja a vendégeket. Ezúttal Női motivációs és sikernapot tartanak 14 órai kezdettel, amelynek a helyi könyvtár, majd a művelődési központ ad otthont. A rendezvényen a városhoz kötődő ismert és sikeres nők beszélgetnek a múltról és a jelenről. Később Pataki Ágnes modell és Balázs Béla-díjas filmproducer mutatkozik be, majd az érdeklődők az Egy nap című film premier előtti bemutatóján vehetnek részt. Végül egy talkshow-n ismét Pataki Ágnessel találkozhatnak a pásztóiak.

A vendégek megtudhatták, hogy ezek a sikeres vállalkozók honnan indultak el és hogyan valósították meg álmaikat – közölte a vezető. A bemutatkozásokat követően Stahl Judit, médiaszemélyiség osztotta meg tapasztalatait a ­közönséggel.

– Azért éppen Stahl Juditra esett a választásunk, mert személyiségével és hírnevével teljes mértékben kapcsolódik a rendezvény témájához. Az ő története nagyon jó példa arra, hogy milyen sok mindenre képesek vagyunk, hogy az önmegvalósítás nem életkorfüggő – osztotta meg portálunkkal Huczekné Rétvári Mónika, aki azt is elárulta, hogy a projekt további céljai között szerepel, hogy a nők munkaerőpiaci helyzetén javítsanak.

Ehhez a család és a munka összeegyeztethetőségét szükséges előmozdítani. Ahhoz pedig, hogy a munkavállalói szerep mellett a szülői és házastársi kapcsolatban is jól tudjon működni valaki, a munkaadói oldaltámogató hozzáállása is szükséges.

A jövőbeli tervekkel kapcsolatban Huczekné Rétvári Mónika elmondta, hogy a további rendezvényeik és workshopjaik mellett hamarosan képzéseket is tartanak majd.

Kiemelt fotónkon: Mátrakeresztesen az ország legismertebb fakanalasai élnek. Nők is akadnak közöttük – Fotó: L. B., NMH

Eredeti cikk

Nők Civilben Pásztó
Hírek‎

Pásztói Nőközpont – lehetséges a karrier és a magánélet összehangolása

Közel kétszáz­millió forintos támogatásból létesül a városban Nőközpont, amelynek célja a nők társadalmi és gazdasági szerepének erősítése.

– Szeretnénk javítani a nők munkaerőpiaci helyzetét, népszerűsíteni a különféle foglalkoztatási formákat, megkönnyíteni a munkába állást és a munkában maradást. Olyan szolgáltatásokat nyújtunk, amelyek a karrier és a magánélet összehangolását támogatják, különös tekintettel a munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetűek­re – mondta Huczekné Rétvári Mónika, a Nők Civilben Egyesület elnöke.

Hozzátette: a szervezet a Palotási Közös Önkormányzati Hivatallal karöltve valósítja meg a Nők a családban és a munkahelyen elnevezésű projektet, amely mintegy harminc hónapon át támogatja a térségben élő nőket. Ehhez kialakítanak egy Női Információs és Szolgáltató Köz­pontot Pásztón, a Kölcsey út 16. szám alatt, ahol alkalmazott munkatársak, szakmai megvalósítók és szakemberek fognak dolgozni.

Százakat ér el
A támogatás által ötszáz ember részesül képzésben, fejlesztésben és felkészítésben, ezer fő pedig igénybe vehet különféle segítő szolgáltatásokat. Tehát összesen ezer­ötszáz személy közvetlen elérésére nyílik lehetőség.
Több járásban is segítik a nőket: a pásztói szervezet mellett Nőközpont létesül Salgótarjánban is. A tevékenységek egy részét a leghátrányosabb helyzetű települések lakói is elérhetik. A nyitórendezvény március 3-án lesz.

– A támogatásnak köszönhetően jó gyakorlatokat mutatunk be, de lesznek ismeretterjesztő és szemlélet­formáló rendezvények, kerek­asz­tal-­beszélgetések és work­sho­pok is – mondta az elnök. – Nemcsak a nőket, hanem családtagjaikat is várjuk programjainkkal. Szervezünk párkapcsolati és gyermek­nevelési tanácsadásokat, apa-anya akadémiát, továbbá felkészítjük a 8–10 éves gyerekeket a nemi szerepekre, valamint háztartásvezetési út­mu­tatást adunk a szépkorúak tapasztalatait felhasználva.

A résztvevőknek lehetősége lesz a környezet- és egészségtudatos életmód elsajátítására is.

Fotó: Pixabay

Eredeti cikk Nool.hu

Hírek‎

„Az összetartozás, az együtt gondolkodás és cselekvés élménye tart össze minket’’

Tenni a városért és az ott élő emberekért úgy, hogy az mindenki számára örömet okozzon – többek között ez a célja a pásztói Nők Civilben Egyesületnek, amely idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját.

Tízéves lett a Nők Civilben Egyesület. A jubileum kapcsán a szervezet elnöke, Huczekné Rétvári Mónika felelevenítette az elmúlt egy évtized legszebb pillanatait. Mint mondta, 2007 májusában indult útjára a kezdeményezés. Néhány nő találkozott és hosszas csevegés után úgy döntöttek, szerveznek közösen egy rendezvényt, a Pásztói Rock Fesztivált.

 

Egyedi ötleteikkel, kreativitásukkal szeretnék színesebbé tenni a város eseményeit. Beküldött fotók.

 

– Nem töprengtünk, nem mérlegeltünk, amolyan hirtelen felindulásból meghoztuk az egyértelműen helyesnek ítélt döntést – emlékszik vissza az egyesület elnöke. A szervezés nem volt könnyű feladat, mégis sikeresnek bizonyult és végül hatalmas népszerűségnek örvendett a fesztivál.

– Élveztük a közös munkát és az együttlétet, ahol mindenki megtalálta a helyét és a feladatát – mondta Huczekné Rétvári Mónika. Ezután úgy döntöttek, nem állnak meg, hanem tovább folytatják tevékenységüket. Létrehozták az egyesületet, akkor még Nők a Szebb Jövőért néven. A jelenlegi közösséget az élet számos területéről érkező nők alkotják. Van közöttük például egészségügyi szakdolgozó, pedagógus, vállalkozó, közművelődési szakember, de nyugdíjas is.

 

A Nők Civilben Egyesület tagjai élvezik a közös munkát és az együttlétet

 

– Ennek a színes összetételnek köszönhető a sokrétű tevékenységünk, ahol mindenki megtalálhatja a helyét, a feladatát és hozzá tud járulni a közös eredményekhez, illetve a sikerekhez. A szervezet munkáját sokszínű közösség, jól szervezettség és feladatmegosztás jellemzi, amelynek köszönhetően nagyszerű csapat kovácsolódott össze. Az összetartozás, az együtt gondolkodás és cselekvés élménye tart össze minket. A család, a munka, a hétköznapok gondjai és problémái mellett mindig van időnk egymásra és az önként vállalt feladatok elvégzésére – fejtette ki a társaskör vezetője.

Természetesen vannak nehezebb napok, próbatételek, de ezeket mindig sikerül megoldaniuk. Az egyesület számos rendezvényt tudhat maga mögött. Rendszeresen szerveznek jótékonysági ruhaosztást, segítik a rászorulókat, valamint különböző témákban tartanak előadásokat és bemutatókat. A tagok közös célja, hogy tegyenek a városért és az itt élő emberekért úgy, hogy az mindenki számára örömet okozzon. Egyedi ötleteikkel, kreativitásukkal szeretnék színesebbé tenni a város eseményeit.

 

Huczekné Rétvári Mónika elnök

Kétszázmillióból létesül Nőközpont

Közel kétszázmillió forint támogatást kap a helyi Nők Civilben Egyesület. A harminc hónapig tartó projekt során Nőközpontot hoznak létre Pásztón, amely átadását követően képzéseknek, programoknak és előadásoknak biztosít helyszínt. A nőket érintő problémák és témák szerepelnek majd a középpontban. A nyertes pályázatnak köszönhetően pedig több ember kap munkát a településen.

Eredeti cikk nool.hu

Hírek‎

SZAKMAI MŰHELY BUJÁKON

A Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Megyei Irodája olyan programot kezdeményezett a pásztói járásban, amely a helyi közösségek fejlesztésére, az öntevékenység erősítésére irányul. A májusi találkozó a „Helyi közösségek aktivizálása” címet viselte. Ennek megfelelően kemény terepmunkával indult a szakmai műhely Bujákon 2015. május 20-án.

 

A pásztói járás településeiről érkező közművelődési szakemberek, civil szervezetek képviselői, polgármesterek közel 10 km-es túra során meglátogatták a település templomát, kápolnáját, megjárták a “Nógrádikum-díjas” Kálváriát és megmászták a bujáki várrom falait is. Miután a szervezők sikeresen aktivizálták a műhely résztvevőit, kezdődhetett a beszélgetés. A jelenlévők köszöntötték Szabó Mihályt, Palotás község polgármesterét, abból az alkalomból, hogy a település ez évben elnyerte a Magyar Népművelők Egyesülete „Önkormányzatok a közművelődésért” elnevezésű díját. A szakmai eszmecserét Szolnoki Ildikó, az Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Megyei Irodájának munkatársa indította, aki bemutatta a közösségfejlesztésben alkalmazott aktivizáló módszereket. Ezt követően a településeken alkalmazott, jól bevált módszerekről esett szó.

Lánczi Imréné, a Csécse Településért Egyesület elnöke örömmel számolt be arról, hogy több éves munka után sikerült bevonni olyan embereket is a közösségi életbe, akik eddig passzívak voltak. Szólt arról is, hogy milyen fontosak az ilyen műhelymunkák, ahol több település találkozik, és megosztják tapasztalataikat, hiszen így rengeteget tanulnak egymástól.

Huczekné Rétvári Mónika, a Nők Civilben Egyesület elnöke is többéves tapasztalatait osztotta meg a résztvevőkkel. Szerinte az egyik legfontosabb közösséget összetartó erő az az érzés, hogy élmény együtt lenni, a problémákra közösen rátalálni és megoldani. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a sok-sok programszervezés mellett fontos odafigyelni a tudatos csapatépítésre is.

Molnár Lászlóné, a Bujákért Közalapítvány elnöke sok konkrét példával mutatta be a településen zajló közösségépítést, jó ötleteket adva ezzel a többieknek. Kiemelte a települési értéktár kialakításával kapcsolatos munkát, amely erősen inspirálta a lakosságot. Az értékfeltárás, az értéktár-bemutatók, a programok remekül aktivizálták a településen élőket.

A program zárásaként a résztvevők megtekintették a szintén „Nógrádikum”-díjas, Glatz Galériát, amely Glatz Oszkár festőművész képeit őrzi.

B. Szolnoki Ildikó

Eredeti cikk